Tegyük fel, hogy végre teljesült a már rég dédelgetett álmunk és végre lehetségessé vált egy asztalos műhely berendezése a ház melletti helyiségben. Bizonyára eddig már sokat töprengtünk azon, hogy mivel jár egy asztalos műhely kialakítása, mégsem árt újra átvenni a részleteket!

Milyen az ideális asztalos műhely?

Először is mérjük fel a berendezni kívánt helyiséget és ez alapján kezdjük el a tervezést. Ne féljünk bölcs kompromisszumokat kötni, mert előfordulhat, hogy a helyiség adottságaiból fakadóan változtatni kell az előre eltervezett dolgokon. Amivel mindenképp tisztában kell lennünk, hogy még egy hobbiasztalos műhely kialakítása is bizony komoly összegeket emészt fel, egy professzionális szerszámokkal megspékelt változat, pedig még többet.

De, aki szeretne kialakítani magának egy asztalos műhelyt, az nyilván tisztában van azzal, hogy milyen anyagi alappal kell készülnie a kielégítő végeredmény érdekében. Persze nem feltétlenül kell mindent egyszerre beszerezni, hiszen vannak olyan eszközök, amiket csak elvétve fogunk használni a barkácsolás során, ezért azoknak a megvásárlásával még várhatunk.

A hobbi asztalos műhelyben is első a biztonság

Törekedjünk baleset mentes kialakításra. Akár fel is írhatnánk a falra, hogy „Rend a lelke mindennek!“. Meg kell teremtenünk a szerszámok megfelelő elrendezését, mert az nem valami kellemes, ha állandóan keresgélnünk kell kalapácsot vagy a csavarhúzót, de az sem ideális, hogyha eközben a kezünkre potyognak a fűrészlapok. Persze a tökéletes elrendelés nem alakítható ki már elsőre, viszont érdemes arra törekedni, hogy minden kéz alatt legyen, mégse legyen útban munka közben.

Erre figyeljünk az asztalos műhely kialakítása során

Igyekezzünk minél nagyobb teret teremteni magunknak. Még abban az esetben is, hogyha a tervek szerint csak kisebb munkadarabokkal készülünk dolgozni. Elég, hogyha egyszer szeretnénk valami nagyobb dolgot gyártani, az is éppen elég bosszúságot fog okozni, hogyha nem lesz hely feltenni az asztali körfűrészre, vagy befogni a satuba a munkaanyagot.

De nem csak a munkaanyagnak, hanem a gépeknek is kell a hely. Meglehet, hogy kezdetben leginkább a kéziszerszámoké a főszerep, de a későbbiekben valószínűleg egyre több szerszámgép fogja gazdagítani a gyűjteményünket.

A hobbiasztalos ideális munkakörnyezete

Érdemes a felületkezelésnek kiválasztani egy külön területet, ahol nincs por. Festés vagy lakkozás alkalmával lehet rá szükség. Ugyanezen a helyen tárolhatjuk a festékeket, a szóróberendezést és minden ehhez szükséges eszközt. A gyúlékony anyagokat célszerű egy tűzálló szekrényben tárolni.  A szellőzésről is gondoskodnunk kell, hiszen a száradás során az illékony gázok mérgezőek, ezért vagy kinyitjuk az ablakot, vagy ha ez nem megoldható, akkor beszerelünk egy elszívó ventilátort. A nagyobb darabok fűrészeléséhez praktikus lehet beszerezni két összecsukható fűrészbakot. A faanyagok és a különféle szerelvények tárolására kialakíthatunk egy nyitott polcrendszert úgy, hogy a levegő áramlása is biztosítva legyen.

 Bizonyára előbb-utóbb egy szalagfűrész tárolása is esedékessé válik, amit ajánlott a fal mellett elhelyezni, de szükség esetén bármikor beljebb gurítható a kerekei révén. A kézi szerszámokat polcokon vagy a falra akasztva érdemes tárolni, mert így mindig szem előtt lesznek és könnyen elérhetővé válnak szükség esetén. A munkapadot, amin a csoda történik, úgy érdemes elhelyezni, hogy közel legyen az ablakhoz amennyiben ez lehetséges. Mellé tehetjük a gyalugépet és azt a fűrészgépet, amit belátásunk szerint a legtöbbet fogunk használni. Az asztali fűrészről már esett szó, viszont az ideális helyzetéről még nem. A műhely közepén oly módon kell elhelyezni, hogy körülötte elegendő hely legyen biztosítva munka közben, mer így könnyebb lesz manőverezni a munkadarabokkal. Az oszlopos fúrónak szintén a fal mellett van a legjobb helye. Elvégre egy ilyen szerszámra is szükség lesz, hogyha komolyan gondoljuk az hobbi asztalos műhely berendezését.