Minden él - a bútor is

Minden él - a bútor is

Nincsenek halott dolgok, minden él (...). Nem csak az emberek, az állatok, a madarak. A fa is, a kő is, a bot is és mindenféle gép is. Nyikolaj Dubov

A fa, mint szimbolika

A fa, mint szimbolika

Az a fa viszont a föld alatt ugyanakkora, mint a föld felett. A mélyben lévő rész, a láthatatlan gyökérzet élteti. Makovecz Imre

A fa az építészetben

A fa az építészetben

A faépítészet története szervesen összefügg a technikatörténettel és az emberi találékonyság fejlődésével.

Speciális ács szerszámok szakembereknek

Fával dolgozni nagyszerű dolognak számít, ám ehhez szükség van a megfelelő szakértelemre. Szinte nincs olyan dolog, amit ne lehetne elkészíteni ebből a természetes anyagból. Akár egy egész házat is felépíthetünk, sőt még be is bútorozhatjuk. Ha már a házépítésről van szó, akkor tetőtér kialakítása külön felkészültséget igényel, ráadásul az ács szerszámok is jól fognak jönni ebben az esetben. A vízmérték nem csak itt jelent nélkülözhetetlen segítséget, hanem sok más szakmában is elengedhetetlennek számít a precíz kivitelezés érdekében, csak úgy, mint a mérőszalag.

Tipikus ács szerszámok

Ami kifejezetten az ács szerszámok közé sorolható, az nem más, mint például a szögmérő, vagy a kézi tisztító, simító, block vagy a falc gyalu. Eme három eszközzel csodásan kidolgozhatóak a tetőszerkezet gerendái. De miért lenne erre szükség, amikor sok esetben ezek nem is látszanak, amikor a ház készen teljesen elkészül. Sok esetben a tetőtér tartógerendáit nem rejtik el, inkább kiemelik a fa szépségét, erezettségét, amival rusztikus hatás érhető el. Az ács szerszámok mit sem érnek egy pontos szögmérő nélkül! A tetőszerkezet kialakítása rendkívül precíz munkát igényel. Elég néhány centi eltérés és az egész ingataggá válhat. A szögmérő helyes használatával azonban ilyen probléma nem fordulhat elő.

Sohasem elég egyetlen dekopír fűrészlap

Akik szeretnek barkácsolni, azoknak mindenképp a hasznára fog válni egy dekopír fűrész. Fontos része lesz ez a szerszámkészletnek, mivel többféle anyag megmunkálására alkalmas a megfelelő dekopír fűrészlap alkalmazásával. Sokan itt vétik a legnagyobb hibát. Miután beszerzik valamelyik változatot, nem gondoskodnak egy több darabból álló dekopír fűrészlap készletről mondván, hogy úgyis csak fa vagy fém vágásra lesz használva a szerszámgép. Pedig ez egy nagy hibának számít, mivel sokféle dekopír fűrészlap létezik csupán azok között is, amiket favágásra lehet használni. A vékonyabb falemezeket kizárólag a kisebb fogakkal ellátott lapokkal lehet tökéletesen megmunkálni.

A dekopír fűrészlap sokoldalúsága

A laminált padlólapokat például ilyen dekopír fűrészlappal kell méretre vágni, mert ez nem fog kárt tenni a szerkezetében. A vastagabb lécekhez már nyugodtan használhatunk nagyobb fogakkal ellátott fűrészlapokat is. A minőség is fontos a hatékony munkavégzés szempontjából. Fogyóeszköznek számítanak, mert eltörhet, elpattanhat, illetve elkophatnak. Éppen ezért a drágább mindig jobb, hogyha nem szeretnénk minden használat után cserélni a dekopír fűrészlapokat, amiknek elkopott az éle. A minőségi termékek még az intenzív, mindennapos használat után sem csorbulnak ki. Természetesen ezeknek is meg van a meghatározott élettartamuk, ám ezeknek sokkal hosszabb, mint az olcsóbb változatoké. Ráadásul egy elpattanó dekopír fűrészlap még balesetveszélyes is lehet.

Villámgyorsan darabolnak a gérvágó fűrészek

A faipari munkák során nagy segítségnek számítanak ezek a remek szerszámgépek. A gérvágó fűrészek villámgyors darabolást tesznek lehetővé, amivel sok idő takarítható meg. Sokféle módon lehet állítgatni a fűrészlapot, ezért többféle szögben válik lehetségessé a vágás.

A gérvágó fűrész alkalmazási lehetőségei

Nem csak gerendákat és léceket lehet így gyorsabban darabolni, de méretre vághatóak a padlódarabok is egy lakásfelújítás alkalmával. Amennyiben egyenes vágásokra van szükség, sokkal eredményesebben lehet használni a gérvágó fűrészeket a padló lerakásakor, mint a dekopír fűrészeket. Elég egy rossz mozdulat és máris görbe lesz a vágás, ami rosszul fog mutatni. A gérvágó fűrészek használatával ez a probléma nem áll fent. Biztosak lehetünk benne, hogy a helyes méretezéssel, minden darab tökéletesen fog illeszkedni. A forgatható asztallal ellátott modellek használata nagyon kényelmes. Így minden szögből végezhetővé válik a munka.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás